További infó ITT!

  AMD

Céglogó:


Chiplogó(k):

  Válassz a fenti listából!

<<< vissza

AMD: határidore kész lesz az új chipgyár


[HWSW] Az AMD bejelentette, hogy épülo drezdai félvezetogyárában, a Fab 36-ban már megkezdte az elso szilíciumostyák átfuttatását a gyártósorokon és minden a terveknek megfeleloen halad ahhoz, hogy 2006-ban beinduljon a tömegtermelés.

"Határidon belül vagyunk"

"Határidon belül vagyunk" -- mondta Tom Sonderman az AMD részérol. Sonderman elárulta, hogy az elso waferek már márciusban megkezdték útjukat az új chipgyárban, a gyártási folyamatok nagy száma és azok hossza miatt azonban az elso kész chipek csak a második félévben készülnek majd el. A Fab 36-ban a kezdetektol fogva 65 nanométeres csíkszélességu lapkák készülnek majd, a gyártástechnológiát az AMD és az IBM közösen fejlesztette ki.

A 300 milliméter átméroju wafereket feldolgozó Fab 36 építése mintegy 2,4 milliárd eurót emészt fel, az AMD ehhez mintegy 1,5 milliárd dollár értéku külso tokét és állami támogatást vont be. A Fab 36 a már meglévo Fab 30 szomszédságában helyezkedik el és mintegy ezer alkalmazott számára biztosít munkalehetoséget. A Fab 36-ban a kezdetekkor havi 13 ezer wafert munkálnak meg, a teljes kapacitás azonban havi 20 ezer wafer is lehet.

Az AMD számára létfontosságú egy 300 milliméteres wafereket feldolgozó üzem létesítése. Amint az ismert, a vállalat jelenleg kizárólag drezdai Fab 30 gyárában állít elo processzorokat, azonban itt a gyártósorok 200 milliméteres átméroju wafereket munkálnak meg. A nagyobb átméroju szilíciumszeletek használatával növelheto a termelési volumen, illetve csökkenthetok a fajlagos eloállítási költségek.


Balra a Fab 36, jobbra a Fab 30

Gyors felfutású technológia

Tom Sonderman elmondta, hogy a vállalat zökkenomentesen vezette be a 90 nanométeres csíkszélességu gyártástechnológiát és az év közepén eloállított chipek már kivétel nélkül ilyen eljárással készülnek majd, vagyis a termelés felfuttatása csupán fél évet vett igénybe. Az AMD 2004 negyedik negyedévében gyártotta le elso, 90 nanométeres csíkszélességu chipjeit a kereskedelmi forgalom számára.

A vállalat mérnökei eközben a szingapúri Chartered Semiconductor modern, 300 milliméteres wafereket megmunkáló chipgyárában telepítik az AMD 90 nanométeres technológiáját. Egy korábbi megállapodás értelmében a Chartered 2006-tól Opteron és Athlon processzorokat állít majd elo az AMD résézre. A Chartered Semiconductor a TSMC, a UMC és az IBM mögött a világ negyedik legnagyobb szerzodéses chipgyártója.

(c) HwSw.hu
írta: Bodnár Ádám

<<< vissza